Levendula mező

Végre újra élvezhetjük a napsütést, a meleg nyári napokat. Ennek örömére gondoltunk egyet, kocsiba ültünk és elmentünk Pilisborosjenőre levendulát szedni. Épp itt volt az ideje egy újabb fotózásnak is, így összekötöttük a kellemeset a hasznossal.

Úgy gondoltuk a fotózás témája legyen egyszerűen a spontaneitás. Délelőtti órákban érkeztünk és már rengetegen voltak. Én rettentően félek a méhektől, darazsaktól és az első lépésnél tűnt úgy igazán fel, hogy hova is keveredtem. 😄 Bevallom csak ott álltam és azon gondolkoztam bemennyek-e egyáltalán? Patrik és Barbi noszogatására vettem a bátorságot és elkezdtem gyors léptekben belefelé haladni és ennyit mondtam: Barbi örökíts meg gyorsan, minden egyes pillanatot. Végüli annyira belejöttem, hogy teljesen elfeledkeztem a méhecskékről és ugráltam a levendula ágyások között. ✌🏼

Mivel nemrég menyasszony lettem, így arra gondoltam miért is ne örökítsünk meg magunkról egy-egy pillanatot. Patrik szavával élve: kimaxoltuk a jegyesfotózást. 😜 Szóval, ez nem egy hagyományos outfit cikk lett, de számomra ugyanolyan fontos és őszinte.

Fogadjátok szeretettel a képeket. ❤

Fényképek: Magyarosy Barbara

 

Még nem érkezett hozzászólás

Válasz küldése

Az e-mail címedet nem tesszük közzé sehol sem.

"A divat nemcsak a ruhákat jelenti. Mindenhol ott van: az utcán, a levegőben, a gondolatainkban, abban, ahogy élünk." / Coco Chanel /

KÖVESS