Black & White

Egy pici kihagyás után újra visszatértem hozzátok, és próbálom bepótolni az elmaradott dolgaimat. Először is többen írtatok levelet, hogy vállalok-e már személyi stílustanácsadást vagy gardrób rendezést, ruhatár frissítést, a válaszom sajnos még nem, mivel a képzésemnek Májusban lesz csak vége, de ami késik nem múlik, igaz?! Ebből kifolyólag szeretném megköszönni, hogy ennyien olvassátok a blogot, érdeklődtek utána, nekem ez csak pozitív vissza jelzés!

Erre a hétvégére pedig hoztam nektek egy klasszikus, letisztult összeállítást. A fehér és a fekete színkontrasztja már magában is elég hatást fejez ki viselője iránt. Ez a két szín az örök ellentét pár, mégis mindig hódít, soha ne megy ki a divatból. Mára már mondhatjuk bátran azt, hogy összenőtt az elegáns öltözködés fogalmával.

Nagyon fontos amit viselünk, az valójában a világ felé mit sugall önmagunkról.  Ha feketét viselünk egy másik színnel, a fekete fokozza annak energiáit. Lehet szexis, erős, stílust adhat. A Telt nőket karcsúsítja, a vékony lányokat nőiesíti. Azonban a világos bőrű arcot sápasztja. Érdemes a ruha anyagára odafigyelni a kiválasztásnál, még a pamut vagy a kötött anyag optikailag vastagít, addig a vékony V kivágású felső slankít. ​A fehér szín pedig tökéletes választás a fekete mellé, lágyítja az összképet.

 

Cipő: Kenzo

Nadrág: Calzedonia

Felső: TRAS

Kabát: NUBU

Táska: O-bag

Napszemüveg: Ray-Ban

Karkötő: Thomas Sabo

Foto: ​Barbara Magyarosy

Még nem érkezett hozzászólás

Válasz küldése

Az e-mail címedet nem tesszük közzé sehol sem.

"A divat nemcsak a ruhákat jelenti. Mindenhol ott van: az utcán, a levegőben, a gondolatainkban, abban, ahogy élünk." / Coco Chanel /

KÖVESS